Üdvözöljük Debrecenben a Vigadó Étteremben!
A Vigadó Étterem 1826-ban, Povolny Ferenc tervei alapján épült. A klasszicista stílusú épület eredetileg fürdőházként működött. Az 1800-as évek végétől az 1970-es évekig terasza is üzemelt, amelyet később bezártak. 2003-ban a Vigadó teraszának újbóli eredeti állapot szerinti megnyitása új gasztronómiai kínálat bevezetését és egyben a hagyományok felelevenítését is jelentette. A Vigadó Étterem ma a legnagyobb múltra visszatekintő polgári vendéglátóhely a debreceni Nagyerdő szívében. Egy kerthelyiség az évszázados fák árnyékában, ahol: - a nyugalom együtt jár a vigalommal, - a mediterrán hangulatú terasz a magyar konyha jellegzetes ízvilágával, - a hagyományos népi egyszerűség a modern polgári igényességgel, Az étterem májustól októberig nyitva tartó teraszán kemencében és roston sült ételekkel, kenyérlángossal, magyaros ételspecialitásokkal várják a vendégeket. A mediterrán hangulatú, virágos terasz nemcsak a helyiek körében népszerű: kellemes környezetével 2006-ban méltán érdemelte ki a Magyar Turizmus Zrt. és a Virágos Magyarországért Mozgalom Rozmaring-díját, illetve egy évvel később az Év Üzlete 2007 elismerést. A Vigadó étterem elsősorbanmagyaros ételspecialitásokkal illetve mesterszakácsok inyencségeivel várja vendégeit. A hangulatos terasz 250 Fő befogadására képes, zenekari dobogója és tánctere révén kisebb rendezvények (140 fős) lebonyolítására is alkalmas. Tekintse meg aktuális étlapunkat a www.aquaticum.hu oldalon! www.aquaticum.hu/indexb.php?site=vig&page=statikus&statikus_id=3
Hasznos tippek!
© Minden jog fenntartva! 2004-2011.